Olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy idén (2016.) januárjában lehetőségem nyílt párommal egy 3 hetes ázsiai körútra. Az út saját szervezés volt négyen voltunk. Társaim közül ketten már voltak Indiában, így nem tűnt lehetetlen vállalkozásnak…… azért adódtak jócskán meglepetések 🙂
Mielőtt elindultunk Indiába, párom sok mindenre felkészített, azt gondoltam nagy meglepetés nem érhet…. pedig de!
Az útleírásom teljesen rendhagyó lesz, ne várjatok tőlem pontos tényeket, helymeghatározásokat, évszámokat, csak az érzéseimet, élményeimet írom ki magamból, mert már most látom, hogy egyre halványulnak az emlékek. Szeretném ezt az utat (annak is leginkább az indiai szakaszát) belevésni az emlékezetembe, mert úgy jöttem haza, hogy soha többet nem panaszkodok, olyan jó itthon!
Szóval: 1. nap Delhi
A repülőnk leszállt, a reptér még egészen olyan mint egy reptérnek lenni illik. A városba kiérve megtapasztaltuk az óriási szmogot, levegőt alig lehetett kapni. A város túlzsúfolt, a közlekedés leírhatatlan, ha Törökországban azt éreztem, hogy ez katasztrófa, akkor itt, erre nincsenek is szavak. A szállodánk tökéletes volt, amiről akkor még nem tudtunk, hogy ez mennyire nagy öröm 🙂
Városnézésre indulunk, taxit bérelünk aki mindenhova elvisz, megvár, és elszállít a következő látnivalóhoz.
Vörös Erődöt csak kívülről nézzük meg, nagyon impozáns, tovább sétálunk egy hatalmas, emberektől nyüzsgő, zajos, elképesztő „illatokban” bővelkedő piacon. Gondoltam, ezt meg kell örökíteni videó kamerával, mert a fotók nem adják vissza ezt az élményt. Ez volt az első nagy hibám, miután a telefonomat a dzsekim zsebébe tettem és 2 perccel később már nem volt ott 🙂 Hát kezdetnek nem rossz….
Kedves taxis emberünk folyamatosan mondja, hol kell megállni, hol mit kell vásárolni, minden barátjához bevinne bennünket mert az nagyon ócsó és nagyon megéri, és igen csalódott arccal állapítja meg, hogy nem vettük meg azt a gyönyörű kashmir szőnyeget amit a gyorsposta el is szállítana Magyarországra, az árát nem is mertem megkérdezni.
Másnap ismét érkezik sofőrünk, az autó már a szálloda előtt nem indul 🙂 Pár lelkes helyi és a szálloda alkalmazottak betolják az autót (mi is benne ülünk). Biztosan nekem volt a legérdekesebb az arckifejezésem, mert a tükörből hátranézve csak mondja a sofőr: No problem madam, no problem madam.
Ebben egyébként igaza is van, az első megállásig, ami után természetesen nem indul az autó…. no problem….. aztán toljuk mi is….. aztán jön egy autószerelőnek látszó olajos kezű fiatalember, meghúzogat valami kart a motortérben, aztán nem indul. Ekkor az emberünk elmegy telefonálni, jön vissza és közli (azon kívül, hogy no problem) hogy telefonált a szállodába, és jön értünk másik autó, 10 perc. Mi nyújtogatjuk a nyakunkat, és várjuk a másik autót, miközben újabb szerelő, újabb kar húzogatás, aztán érkezik egy motoros fiatalember egy olajos flakonnal, szétszakítanak egy ásványvizes üveget és annak segítségével a löttyöt belejuttatják a tankba…. mindezekután az autó óriási fekete füstöt fújva beindul. Sofőr mondani, no problem, szálljunk be, és máris indulhatunk várost nézni . Ezek szerint természetesen nem hívta a szállodát, nem küldtek értünk másik autót….. A sorozatos átejtések, lehúzások innen megállíthatatlanok voltak.
Második napunkon az Akshardham Mandir hindu templomot néztük meg. Ez egy új építésű templom, úgy emlékszem 2005. körül nyitották meg. (a száraz tényeket inkább Google, és Wiki árulja el). A bejutás igen kalandos, amiről fenti barátaink nem tudósítanak 🙂 Első lépésben közlik velünk, hogy mindent (de tényleg mindent) le kell adni egy épületben. Nem vihetsz be magaddal sem táskát, sem telefont, sem fényképezőt, SEMMIT! Írd fel egy papír cetlire mi van a táskában, állj sorba és add le egy kis ablakban. Kapsz érte egy kis cetlit, amivel majd kifelé megkapod. Ez egy órás sorban állás után megtörtént. Ezután irány a bejárat. Több sorban kordonok közé terelik az embereket és várjuk a bebocsátást. Ahogy jobban körülnéztem rajtunk kívül talán még 4 fehér embert láttunk, a többiek indiai emberek voltak.
A kordonok közül kb. 15-20 percenként átengedtek 30-40 embert. Ezután következett az első átvilágítás és motozás, de szigorúan ám! Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Fiúk – lányok külön sorban, kapun áthaladva, utána a lányokat lefüggönyözött “szavazófülkében”, a fiúkat csak úgy a kapu után szabályosan megmotozták.
Itt már nagyon reménykedtem, hogy amit látunk, az megéri a több mint két órás szekatúrát. Megérte!!! A látvány elképesztő, a sötétedés után kezdődött vízijáték pedig minden képzeletemet felülmúlta.
Delhi csak bemelegítés volt a folytatáshoz képest, de az utcán élő emberek, a szegénység, az igénytelenség látványa már itt is nehezen elviselhető volt számomra.
A cipőd természetesen minden szent helyen le kell húzni, az ember aki ott áll tartja a markát a baksisért, mert ugye ott áll a cipőd mellett…. Az autóból kiszállva mindenütt szegénység, nyomor, kosz fogad bennünket. Kéregető gyermekek, árusok hadán kell keresztül verekedned magad, hogy megnézz valami gyönyörűséget, ami valóban gyönyörűség 🙂
Kezdetnek talán ennyi…. a többiről beszéljenek a fotók.
Kedves János!
Oly régen néztem rá az oldalamra, hogy csak most találkoztam a hozzászólásával, elnézést kérek.
Párom testvére is 20 éve volt Indiában először, épp erről beszélt, mint Ön. Sok minden változott, sajnos nem előnyére.
Óriási élmény volt. Indiába szeretnék még eljutni, csak olyan részekre amit két éve nem láttunk.
Szép napot kívánok 🙂
Elképpesző,én is jártam ezeken a helyeken Kalkuta kivételével kb.25 éve,ahogy látom azóta rosszabb lett,akkor nem voltak ilyen nagy motozások(terrorizmus sem)A képek csodálatosak,köszönet érte.A blog megnézése után,aki még nem járt ott,nem hiszem,hogy elmenne.Én viszont visszatérnék…..