Varanasi

VARANASI

A történet folytatódik…. Agrát magunk után hagyva kezdődtek csak az igazi megpróbáltatások. Este 20:40-kor induló vonattal indulás Varanasiba. A vonat 21:00 után el is indult, várható érkezés: reggel 10:30-kor.

Megérkeztünk Varanasiba 5 óra késéssel délután fél négykor 🙂

Ködben, szakadó esőben, tehénszart, utcán élőket, bazárosokat, kéregetőket kerülgetve, bőröndjeinket magunk után húzva megérkeztünk álmaink szállodájához, ahol Agrával ellentétben már volt meleg víz is!!! 

A Hotel a Gangesz partján, mellette étterem, kedves személyzet, minden este itt vacsiztunk. Már egészen megszoktuk a Vegeterian Rice NO SPICE! menüt. Az ételek annyira fűszeresek, hogy én, aki egyáltalán nem bírom az erőset, az illatuktól kivagyok. Egyszer elfelejtettem a varázsszót „NO SPICE” hát a fülem is füstölt, olyan erős volt az étel.

Este még megnéztük a Gangesz partot, ami a szállodától 2 percre volt, és a parton egy tűzszertartást, ahol még az eső ellenére is sokan voltak és nagyon látványos volt. Mint kiderült itt minden este ez a program, úgyhogy másnap már eső nélkül élvezhettük.

Másnap fogadunk egy hajóst, aki elvisz bennünket a Gangeszen a part mentén városnézésre. Elég sokan próbálnak megélni, a családjukat eltartani itt egy kis csónakból. Ahogy meglátnak egy turistát azonnal többen is felajánlják szolgálataikat. Ez odáig fajult esetünkben, hogy két csónakos szabályosan összeveszett rajtunk. Egy idő után egymásra licitálva szidták egymást, az egyikük tudatta velünk, hogy a másik „alkoholista nem is tud evezni”, a másik közölte, hogy a kollégájának beteg a keze, esélyünk sincs, hogy elvisz bennünket messzire. Aztán végül a fájós kezű nyert, és boldog mosollyal a képén elvezetett egyetlen vagyonához, a csónakhoz. Itt már nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet ez a csónakos városnézés…. nem egy Városliget… Most már nincs lehetőség meggondolásra (a parton sem maradnék egyedül) így beszállás!

Megpróbáltam úgy elhelyezkedni ebben a tákolmányban hogy még véletlenül se érintkezzek vele sok helyen, és a Gangesz „vize” se érintkezzen velem. Ha ebbe a nem is tudom minek nevezzem állagú löttybe a kisujjam beleér, egy világhíres bőrgyógyász életem végéig sem tudna kikezelni.

A kapitány szerencsére tudott evezni, el is vitt bennünket elég messzire, közben elég sokat beszélt angolul a családjáról, hogy milyen nehezen élnek. (Itt már éreztük, hogy érik a baksis) Közben vészesen közeledtünk az égető hely felé és ekkor ért az eddigi legnagyobb sokk! A szépen felöltöztetett halottakat a folyóban lemossák utána égetik el a parton máglyákon. Gondoltam majd messziről…. nem nézek arra…. túlélem valahogy. Erre a mi emberünk odaevez a partra 2 méterre az egyik halott fürdetésétől…… beszáll egy kedves “önjelölt idegenvezető” a csónakba és elkezdi mondani, mondani, mondani …. számok, adatok…. kit érdekel?!?!   Menjünk már el innen!!!!    Egy kis baksis ellenében hajlandó kiszállni a csónakból és végre távolodunk. Ezt az élményt kihagytam volna!

Másnap gyalog indulunk felfedező kőrútra. Úton-útfélen kéregetők, egy lépést sem tudsz megtenni, hogy valaki ne szólítson le. Nagyon hideg van, meleg ruhával alig-alig készültem, és azok is már elég megviselt állapotban vannak ennyi nap után. Az utcán egy pulcsiban és bugyiban egy pléden ülő kisgyerek (2 éves lehet) akit éppen megver az „édesanyja” és üvölt vele mert valami élelmiszert (talán rizst) kiborított a földre…. bár lehet hogy ez volt a két napi élelmük… hmmmm nem tudom, de ez eléggé megviselt.

Útitársnőnk a azt mondja: nézzük meg az Arany Templomot, mert Ő volt ott 5 éve, és nagyon szép! Persze, nézzük! Szokásos sikátorok, kosz, mocsok, bűz, tehénszar, érdeklődés, és egyszer csak megtaláljuk a sort. Szép, hosszú sort. Beállunk a végére, mellettünk „butiksor” és több árus is szól nekünk elfogadható angolsággal, hogy nem vihetünk be semmit a templomba, se táska se fényképező, adjuk le nála, majd ő elzárja a széfbe ! Ekkor Péterrel eldöntjük, hogy mi inkább nem megyünk be, a többiek minden táskát nálunk hagynak és Ők megnézik. A bejárat előtt egy fegyveres félrelök, mert táska van nálam… nem is akartam bemenni ember!!! Ketten hősiesen elindulnak befelé.  Évánál maradt egy övtáska, azt tüzetesen átnézték és eldobattak vele egy golyóstollat (az nagyon veszélyes fegyver…)  Mi kint várunk.

Zsolti kb. 5 perc múlva érkezik, Éva úgy 10 perc múlva.

Az udvaron hatalmas sár, és a cipőt le kell venni, mert szent helyen vannak….. Zsolti itt feladja és kijön. Éva még nem adta fel, hősiesen ment tovább mezítláb a sárban. A templom bejáratánál útját állják, és közlik Vele: nem mehet be! Ide csak hithű hinduk tehetik be a lábukat!!!  De jó hogy inkább a “butiksoron” maradtam és kashmir sálat válogattam ehelyett 🙂